Sorozatajánló #3 - Stranger Things

Rögtön a legelején szögezzük le, hogy odavagyok ezért a sorozatért, szóval, ha bármiféle ömlengésbe vagy hasonlóba kezdenék nézzétek el nekem, mert A kedvenc sorozatomról beszélek.
Nemrég adta ki a Netflix a második évadot, de már dolgoznak a harmadikon, ha jól tudom (nagyon helyesen teszik). Erre valószínű, hogy 1 évet kell várni, de megéri mindenképp. Most már kezdik egyre többen megismerni és megszerezni a sorozatot. Mikor az első évad megnézése után tavaly mondtam pár ismerősömnek, hogy milyen jó, nézzék meg stb. fogalmuk nem volt róla, hogy miről beszélek, de most már a Walking Dead szezonpremierjét is lenyomta a Stranger Things.
Az első évadot 2016. júliusában tette közzé a Netflix, a másodikat pedig a 1 hónapja, október 27-én. A történet egy fiktív városban, az indianai Hawkinsban játszódik a nyolcvanas évek elején. Pontosabban az első évad az 1983-ban játszódik, a második pedig 1 évre rá. Aki legalább egy nagyon alap angol tudással rendelkezik az tudja már a cím alapján, hogy miről is lehet majd szó, de az biztos, hogy valami egészen furcsa valamiről. És hát igaza is lesz.

Az első évad Will Byers eltűnéséről, kereséséről és végül megtalálásáról szól, de ez csak a cselekmény maximum 5 %-a, mert annyi minden fontos történés említhető meg, ami a fő csapásvonal mellett van. A legfőbb szereplők Will mellett a barátai (Duncan, Mike és Lucas) és az édesanyja (Joyce). Persze mellettük is vannak fontos és állandó szereplők, mint például a gyerekek családjai vagy a helyi rendőrkapitány.

A fontos szereplők közé tartozik (sőt talán már ő is a legfőbb szereplők közé) Tizi vagy Tizenegy (Eleven), aki egy hozzájuk hasonló korú lány, Mike talál rá és felfedezik, hogy különleges képességekkel rendelkezik.
 A második évadban sem nyugszanak a paranormális jelenségek és Will életét újra megkeserítik. Sok áldozattal jár, de végül Will ettől a bajtól is megszabadul, de a szezonzáró rész végén láthatjuk, hogy mit tartogat számunkra a 3.évad. Még ehhez az évadhoz tartozik, hogy egy újabb fontos szereplő bukkan fel, Max, aki végül a banda tagja lesz és Lucassal egymásba is szeretnek, ahogy Mike és Eleven is.

Az egész sorozat a 80-as évek kultúrájának állít egy emlékművet és tiszteleg előtte. Illetve Spielberg, Stephen King és John Carpenter nagysága előtt.

Összességében, aki szereti a misztikus, paranormális sorozatokat és még esetleg az amerikai nyolcvanas évek szerelmese annak ennél tökéletesebb sorozat nincs. Nagyon jó hangulatot tud átadni és kicsit magunk is oda tudjuk képzelni magunkat az akkori világba. Mindenképp ajánlom minden korosztálynak, hogy nézze meg az eddigi 2 évadot. Szeretni fogjátok!

Köszönöm, hogy velem tartottatok, sziasztok!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések